Esemenyek

✨ Következő esemény ✨

Mi változik a TikTok térnyerésével? – Generációs médiahasználat a közösségi média korában

Az utóbbi két évtizedben a médiahasználati szokásainkat alapjaiban változtatták meg a közösségi oldalak. Ebben ma már egyértelműen a Z generációs fiatalok a trendszetterek, így érdemes az ő médiahasználatukat közelebbről is szemügyre venni, főleg azoknak a változásoknak a tükrében, amelyeket a TikTok megjelenése erősített fel. Az előadás ezekre a változásokra fókuszál, és többek között olyan témákat érint, mint a rövid videós formátum térnyerése, a mesterséges intelligencia által támogatott hírfolyamok, a közösségi média keresőmotorként való használata vagy az átalakuló hírfogyasztási szokások.
Dr. Benedek István kommunikációs szakember, egyetemi oktató, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Kommunikáció, Közkapcsolatok és Reklám Intézetének tanszékvezető munkatársa. Oktatói tevékenysége elsősorban az online kommunikáció és a digitális média világához kötődő tantárgyakra fókuszál, legyen szó közösségimédia-oldalak menedzseléséről vagy éppen online kampányok tervezéséről. Emellett kommunikációs szakértőként rendszeresen tart előadásokat és képzéseket ehhez köthető témakörökben, mint az álhírek felismerése, a közösségi média aktuális kihívásai és trendjei vagy a Z generáció médiahasználati szokásai.
Az eseményen az előadóval Bartha Csaba, rádiós és televíziós műsorszerkesztő beszélget. 1990 óta újságíró, a Temesvári Rádió magyar műsorának a szerkesztője. Ezzel párhuzamosan tizenhét évig televíziózott, előbb a városi televízióban, majd 1997-ben a Román TV temesvári körzeti stúdiójánál az induló kisebbségi műsorok egyik alapító szerkesztője volt. A Körkép a végekről című magyar nyelvű műsort 2008-ig szerkesztette és vezette. Ezt követően hat évig Budapesten a Román Kulturális Intézet igazgatóhelyettese volt. Jelenleg a rádióban főleg kulturális és közéleti témákkal foglakozik.
Tisztelettel kérjük, részvételi szándékát az alábbi űrlap kitöltésével jelezze:
👉 https://feliratkozas.mcc.ro/temesvar-generacios…

Bolyai Kutatói Klub – Múszaki témájú találkozó

A februári kutató klub a műszaki témákban hallgató diákoknak szól. A klubot dr. Nagy- György Tamás, építőmérnök és egyetemi tanár illetve dr. Gál János mérnök, egyetemi tanár vezetik.
A kutatói klub célja, hogy segítséget nyújtson a diákoknak a szakdolgozatok elkészítésében, kutatásmódszertani alapismereteket adjon át, fejlessze a kritikus gondolkodást.


Szeretettel várjuk a műszakis diákokat február 26.-án, 19 órától, a Bolyai konferenciatermébe.

 

 

🎉 Múltbeli események 🎉

Bolyai Kutatói Klub
A Bolyai János Szakkollégium havi rendszerességgel új programot indít Bolyai Kutatói Klub néven.
A Kutatói Klub célja, hogy olyan támogató környezetet teremtsen, amely lehetővé teszi a hallgatók számára, hogy megismerjék a kutatások módszereit, elősegítse munkájukat a szakdolgozatok témájának kiválasztásában, ennek megírásában és bemutatásában.

TERVEZÉS ÉS DÖNTÉSHOZATAL

A Bolyai János Szakkollégium idei első képzése TERVEZÉS ÉS DÖNTÉSHOZATAL témában tartandó, és egyben az önismereti kör első témáját is képezi.Az elődadást Baruta Krisztina pszichológus tartja.

Borkóstolóval zártuk az idei évet is!😊
Köszönjük Szövérdfi – Szép Zoltánnak a finom borokat, hasznos infókat!
Az ünnep azé, aki várja!😊
 Feldiszítettük a karácsonyfát saját készítésű díszekkel.
Áldott adventi készülődést mindenkinek!

A test, mint eróforrás az érzelmeink feldolgozásaban

Ilyen jó hangulatban telt az első önismereti csoport találkozója, ahol az érzelmeink feldolgozásáról beszélgettünk.
Köszönjük szépen Baruta Krisztina pszichológusnak az irányítást, várunk még!

Mire tanítsuk gyermekeinket? – 4 év a Halál szigetén

🌍 **Dr. Benedek Dezső nyelvész és antropológus professzor tartott inspiráló előadást** Temesváron a Bolyai János Szakkollégiumban, az MCC program részeként!
A világjáró professzor, aki **18 nyelven beszél** és **három országban él felváltva**, diákok százait inspirálja szerte a világon. Benedek professzort Bartha Csaba kérdezte lenyűgöző életútjáról.

Czilli Aranka: Késsel és villával – Könyvbemutató

Czilli Aranka Kovásznán született, tanulmányait szülővárosában kezdte majd néprajz-magyar szakon végzett a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen. Az egyetem elvégzése után hazatért és a Kőrösi Csoma Sándor Líceum magyartanáraként dolgozik, a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület önkéntese, az egyesület keretén belül működő Ignácz Rózsa Irodalmi Klub egyik szervezője, az Ignácz Rózsa Erdélyi Magyar Egyesület alapító tagja.

Az OlaszKaland – avagy egy építésztanonc Erasmus-os élményei

Köszönjük szépen Nagy Kincsőnek a tartalmas élménybeszámolót, szinte mi is éreztük a pizza és az aperol ízét. 😊

A gerendaháztól a Fehér Házig – Híres és hírhedt elnökválasztások az Egyesült Államokban

Dr. Hahner Péter a Szombathelyi Tanárképző Főiskolán és az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen szerzett oklevelet, 1985-től 2018-ig a Janus Pannonius Tudományegyetem (ma Pécsi Tudományegyetem) oktatója volt. Részt vett a történelmi tanszékek egyetemi alapképzéseiben, levelező képzéseiben és a PhD-program szervezésében. 2001–2016 között az Újkortörténeti Tanszék vezetője volt. Huszonnégy önálló kötete jelent meg, a Magyar Nagylexikon számára 1341 történelmi szócikket készített. Több mint kétszáz recenziót írt történelmi művekről, gyakran szerepel a médiában írásos interjúkkal, rádiós és televíziós beszélgetésekkel. Jelenleg az MCC-Rubicon Történettudományi Műhely vezetője.

Az élet 35 miliméteren. Filmtörténet dióhejban

Keresztes Péter a kolozsvári Sapientia egyetemen végzett film szakon. Jelenleg a Román Televízió Temesvári Stúdiójánál dolgozik. Szabadidejében rövidfilmeket, dokumentumfilmeket forgat, illetve vetítéseket szervez. 📽️
Ő lesz „Az élet 35 miliméteren. Filmtörténet dióhéjban esemény” meghívottja november 21.-én. 🎬
Gólyatalálkozó a Temesvári Magyar Diákszervezet szervezésében. Köszönjük, hogy itt voltatok!

Senkiháza. Erdélyi lektúr – Felolvasás, író-olvasó találkozó

Vida Gábor regényéből Vajda Boróka és Mátyás Zsolt Imre színművészek olvasnak fel, majd Gazdáné Mátyus Melinda református lelkész, író kérdezi a könyv szerzőjét, amit kötetlen beszélgetés követ.

V. Tudományos Diákköri Konferencia

A házi TDK a Szakkollégium legfontosabb éves eseménye. Idén 24 szakdolgozat érkezett a 30 bentlakó diáktól.
Gratulálunk a diákoknak, köszönjük a mentorok munkáját!

Világrendváltás rend nélkül

Izgalmas és aktuális geopolitikai előadásra várunk minden érdeklődőt. A változó világrendről és a nagyhatalmak közötti viszony átrendeződéséről lesz szó, vendégelőadóink, dr. Somkuti Bálint és dr. Szenkovics Dezső segítségével bepillanthatunk majd a diplomácia és a hatalmi viszonyok kulisszái mögé.

Bánsági Majális

XXVIII. BMN – Alkotónak lenni Bánságban

Alkotónak lenni Bánságban – összművészeti kerekasztalbeszélgetés temesvári alkotókkal.
PARALELLÁK 2

A Bolyai János Szakkollégium képzőművészeti szakokon tanuló diákjainak kiállítása nevét az intézmény névadójától és annak korszakalkotó felfedezéséről kölcsönzi.

Filmvetítés és beszélgetés: Petöfi Erdélyben

A nép nyelvén szóló híres magyar költő Erdélyben töltött napjait mutatja be Maksay Ágnes és László Loránd „Hallgass zúgó szél, hadd beszéljek én…” – Petőfi Erdélyben című dokumentumfilmje. A Mathias Corvinus Collegium (MCC) által bemutatott dokumentumfilm forgatása során az alkotók összesen 19 erdélyi helyszínen jártak, amelyek kulcsfontosságúak voltak Petőfi Sándor életében.

Mi újság az Univerzumban? – Bolygók a Naprendszerben

Az előadássorozat a csillagászati kutatás új horizontjaiba és kulisszatitkaiba nyújt bepillantást. A sorozat célja a legújabb felfedezések bemutatása a nagyközönség számára is érthető és szórakoztató formában. Az utazás során kalauzunk Kiss László Széchenyi-díjas csillagász, az Élő csillagászat című online műsorfolyam házigazdája.
Önbizalom boost! — önismereti workshop az önbizalomrl Baruta Kristinával
„A siker egyedüli receptje talán az egészséges önbizalom. A többiek azt fogják látni, amit te mutatsz nekik, amit te gondolsz magadról, azt fogják mások is gondolni rólad. Azért fontos időnként magunkba nézni és megvizsgálni azt, hogyan is mutatjuk meg magunkat a világnak.
Erre munkára hívlak meg titeket a workshop a keretén belül.” Baruta Krisztina