„A főnek kell művelnie a szívet” (Bolyai János)

A Bolyai János Szakkollégium a temesvári magyar egyetemi hallgatók szellemi központja,
mely sokkal többet nyújt, mint egy egyszerű bennlakás. A kollégium olyan szakmai és
közéleti képzési programot biztosít a bennlakó diákok és a külsős tagok számára, mely
kiegészíti az egyetemi tanulmányokat és olyan tudással, kompetenciákkal ruházza fel a részt
vevő diákokat, amelyek elengedhetetlenek a modern világban: közigazgatási ismeret,
vállalatvezetés, közösségépítés. A kollégium valódi közösségi élmény és szerves része a
temesvári magyarság kulturális életének.

Házirend

Házirend

A Bolyai János Szakkollégium épületében a következő házirend érvényes:

1. Szállóvendéget a vendég érkezése előtt min. 12 órával a szakkollégiumi Ügyvezetőnek kell jelenteni. Látogatót a szobákban csak a szobatársak beleegyezésével lehet fogadni napközben 10-21 óra között. A közös térben naponta 07,00-23,00 között lehet vendégeket fogadni.

2. A szakkollégium előadótermei külső tevékenységekre is igénybe vehetők teremdíj ellenében. A teremhasználati igényt előzetesen a szakkollégiumi Ügyvezetőnél be kell jelenteni.

3. A szakkollégium épülete este 23 óra és reggel 7 óra között zárva van, ebben az időszakban a csend megtartása kötelező. Mindenki köteles a bejáratot és a kaput maga után zárni.

4. A szobaközösség/diák leltár alapján veszi át a berendezést, amelynek minden tárgya a leltár szerint átadástól átvételig a szobában marad. Bútort a szobából kivinni szigorúan tilos. Bármilyen más bútordarab behozatala a szakkollégiumi Ügyvezető jóváhagyásával történik.

5. Mindenki köteles ágyát, szobáját és a szobákhoz tartozó előteret, fürdőszobát és WC-t rendben és tisztán tartani, rendszeresen szellőztetni és takarítani. A szakkollégium minden lakója köteles a szakkollégiumi Ügyvezető által hetente előírt nagytakarításban részt venni. Szennyesét mindenki saját maga tisztítja. A bentlakók használhatják a szakkollégium által rendelkezésére bocsájtott mosó- és szárítógépeket, az ehhez szükséges mosószereket maguknak biztosítják

6. A bentlakónak tilos a szakkollégiumi Ügyvezetőtől kapott a Szakkollégiumba való bejáráshoz szükséges kulcsokról másolatot készíttetni. Ha elveszíti, a szakkollégiumi Ügyvezetőt értesíti erről, valamint a kulcs elveszítésének körülményeiről, aki egyéni hatáskörben eldönti: kulcsot másoltat-e, vagy az egész zárat kicserélteti. A kulcsmásolás és az új zár költségeit, a kárt okozó bentlakó fizeti.
7. Minden bentlakó köteles a nyári vakációra távozás előtt, leltár szerint átadni szobáját, a kapott kulcsot/kulcsokat leadni a szakkollégiumi Ügyvezetőnek

8. A közösségi használatra kijelölt helyiségeket csak a rendeltetésüknek megfelelően lehet használni. Minden bentlakó köteles ezeknek a helyiségeknek a bútorzatát, berendezését a közösségi javaknak kijáró, megkülönböztetett gonddal használni, tisztán tartani, jó állapotban megőrizni. Élelmiszert csak a hűtőszekrényekben, illetve az étkezőkben erre a célra kialakított szekrényekben lehet tárolni. A szobákban étkezni tilos. A konyhákat, étkezőket, mosókonyhákat tisztán és rendben kell hagyni használat után. Mosógépet és szárítógépet használat után ki kell kapcsolni és ki kell üríteni. A konyhai felszereléséket rendeltetésüknek megfelelően a használati útmutató alapján kell igénybe venni.

9. Elektronikus vagy elektromos berendezéseket (desktop számítógépet, zenelejátszót) a szobákban csak a szakkollégiumi Ügyvezető tudtával szabad üzemeltetni. A leltárjegyzék mellett ezeknek a tárgyaknak a jegyzékét is fel kell tüntetni az átadási lapon. Merülőforralót, villanyrezsót, villanymelegítőt, hűtőszekrényt és más elektromos konyhai eszközt a szobában tilos használni.

10. Minden bentlakó személyesen felel az általa okozott anyagi kárért. Ha a személyi felelősséget nem lehet megállapítani, a szobaközösség téríti a kárt, ha pedig közösségi használatú bentlakási helyi­ségben esett kár, a folyosóközösség fizet. Ha a kollégium más, közösségi használatú helyiségében történt a bent­lakók által okozott káreset, a bentlakók teljes közössége fizet.

11. A hallgatók kötelesek minden olyan meghibásodást jelenteni, amely műszaki javítást igényel. A villany, víz, fűtési hálózat, konyhai eszközök, internet, minden nem személyes tulaj­don­ban lévő eszköz meghibásodását tilos egyénileg vagy házilag javítani, tilos magán­kez­de­mé­ny­e­zésre ajtó­zárat cserélni. A hibákat az irodában található javítási-könyvbe kell beírni, sürgősség esetén a szakkollégiumi Ügyvezető kell személyesen értesíteni.

12. Dohányozni csak az erre a célra kijelölt helyen szabad. Amennyiben valaki többszöri felszólításra sem tartja be ezt a vonatkozó szabályt, annak szakkollégiumi viszonyát a szakkollégiumi Ügyvezető felbontja

13. A Szakkollégium területén szigorúan tilos az alkohol, vagy más káros hatású szer (pl. kábítószer, etnobotanikus szerek stb.) birtoklása, fogyasztása és ezzel való kereskedése. Amennyiben valakiről kiderül ezen előírás megszegése, annak kollégiumi viszonyát azonnal felbonthatják.

Takarítás

  • A diákok maguk kötelesek tisztán és rendben tartani a bentlakás területét. Ez magába foglalja a szobákat és közös használatú helyiségeket is.
  • A szobákat és a közösségi helyeket kötelező hetente minimum egyszer kitakarítani.
  • A szobákat a szobában alvók saját ütemterv takarítják.
  • A közös használatú helyiségeket (konyhák, tanuló – étkező terem, szórakozó helyiségek, az ezekhez tartozó mosdók, folyosók, mosoda) beosztások szerint takarítják a diákok.
  • A közös használatú helyiségek takarításában minden diák részt vesz, minden héten, a szakkollégiumi Ügyvezetővel való egyeztetés alapján.
  • Minden helyiséget egy meghatározott létszámú csapat takarít (2-4 diák, felülettől/nehézségi szinttől függően), a beosztást a bentlakók maguknak készítik el.
  • A csapatok takarítási helye (esetleg a csapat összetétele is) idővel cserélődik (pl. hetente vagy 2-3 havonta) ahhoz, hogy mindenki azonos szinten vegye ki a részét a takarításban egy egyetemi év alatt.
  • A takarítást követően kötelező a takarító felszerelés megtisztítása. Ide értendő a porszívó kipucolása és a felmosó vödör kimosása is.
  • Az elvégzett takarítási munka megfelelő minőségét egy 3 főből álló, hetente cserélődő csapat rendszeresen ellenőrzi.
  • A tisztaságot/rendet a csapat hétfőnként, vagy a takarítás napján, ellenőrzi, a szemle minden szobára és a közösségi helyiségekre is kiterjed. Amennyiben a takarítási minőség nem megfelelő, először figyelmeztetés majd szankciók hárulnak az adott diákokra/diákra (pl. kredit veszteség, ösztöndíjvesztés, fegyelmi eljárás, tagsági jogviszony bontása). Fontos, hogy a csapat is ellenőrizze a takarító felszerelés állapotát is.
  • Ahhoz, hogy az adott szoba/közösségi hely minél reálisabb képpel szolgáljon a takarítási minőségről, ajánlott, hogy a takarítás az ellenőrzés napján történjen.

Egyéb szabályok

  • Csendrendelet: vasárnaptól – csütörtökig 23:00 órától, pénteken és szombaton 24:00 órától reggel 9 óráig tilos a folyosóra/más szobába zavaróan áthallatszó tevékenységek folytatása.

 

Letölthető dokumentum